Az épületről

A templom 1895-ben épült eklektikus-neobarokk stílusban, így ez Buda legrégebbi evangélikus temploma. Budapest ostromakor 1945-ben a templomot bombatalálat érte, mely során a homlokzat kivételével szinte minden megsemmisült, beleértve a templom orgonáját is. A felújítás 1948-ban fejeződött be, mely során a templom megőrizte neobarokk külsejét. A templom bejárata fölött kettős karzat áll, itt kapott helyet a templom 2017-ben készült új orgonája, mely egyben Magyarország legnagyobb barokk stílusú orgonája. 

A projektről

A Budavári Evangélikus Gyülekezet tervezett új orgonája elhelyezésének akusztikai hatásvizsgálata tárgyában végeztünk helyszíni mérésekkel kalibrált numerikus modellezést, amelynek eredményeként megvizsgáltuk a különféle orgona elhelyezési lehetőségek akusztikai hatásait, és meghatároztuk teremakusztikai szempontból a legkedvezőbb megoldást.

Az állapotfelvétel során létrehozott számítógépes modell látható az alábbi képen.

Elvégzett feladatok3D modell

  • Teremakusztikai felmérés és numerikus modellezés

Helyszín

Budapest, HU

Tervezett alapterület

220 m²